MENÜ

PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA
DEUTSCHE SELBSTVERWALTUNG PAD


"A svábok számára a haza a mai napig választott és választható kategória, de a választott hazáért való önfeláldozás teljesen természetes számukra. A svábok számára egy haza van, s ez egyértelműen Magyarország."
(Bindorffer Györgyi)

Bindorffer Györgyi

A MAGYARORSZÁGI NÉMETEK HAZAKÉPE
Magyar és német együttélés a közös hazában
Betelepedés, asszimiláció, nemzeti identitás

 

Az új hazát kereső német parasztok három hullámban telepedtek be a török hódoltság után elnéptelenedett magyar területekre. Egyes források szerint az első sváb telepesek 1698-ben Ludwgin von Baden őrgróf a törökök elleni harcokban kiszolgált katonái voltak (Hutterer 1973; Bellér 1981; Seewann 1991). A törökök kiűzése után az első, még a 17. század végén betelepedett telepesek túlnyomó többsége is svábok lakta tartományokból, Schwabenből és Württembergből és érkezett a Dunán Ulmon keresztül az ún. "Ulmer Schachteln"-ekben. Útvonalukat a Duna mentén nyelvi szigetek láncolata jelzi. A németek nem egy zárt etnikai egység öntudatával, különböző helyekről és időpontban érkeztek. A német paraszti alattvalók hovatartozásának "tudata uralkodójukhoz és a területhez kapcsolódott. Így voltak ők frankok, svábok, bajorok, hesseniek pfalziak és salzburgiak. Mint ilyenek indultak el idegen országokba..." (Weinhold 1981:726).

A történelmi Magyarország területén élő német polgárságban, amely a Habsburg Birodalom keretein belül túlélte a hódoltság időszakát, már a 18. században felvetődik a haza és a vele szemben teljesítendő kötelességek kérdése. A patriotizmus a lojális alattvaló állampatriotizmusában jelenik meg. Ebben a gondolatkörben a haza fogalma összeforr az állam fogalmával, "a patriotikus jelző pedig egyértelmű a vaterländisch szóval" (Pukánszky 1940/2000:18). A német polgárság a haza jogán tartja magát "nacionalizált" magyarnak, s nevezi magát "Nationalunger"-nek." ... "A hazánkba telepített németség nem adta magát eszközül a magyarság ellen, inkább belsőleg és külsőleg alkalmazkodott a magyarsághoz, s ... teljes az egyetértés köztük" (Pukánszky 2000:23–24). A század első évtizedeiben a német polgári értelmiség "szemléletének középpontjába a magyarság szellemi birtokállományát állította," s vált a magyar nemzetiség buzgó híve, a jó patriótából lelkes hazafi (Pukánszky 2000:32).

A sváb parasztok nemzeti identitásának és hazaképének kérdésében a 19. század hozott döntő fordulatot. A magyar többség nemzeti kategóriájával szemben a polgárokkal egyetemben a sváb parasztoknak sem voltak saját, a többségétől eltérő, más nemzeti kategóriái, amivel azonosulhatott volna, ezért a köztük lévő konfliktusok "nem eredményeztek kölcsönösen hamis perspektívát" (Csepeli 1992: 75). A német polgárok és a sváb parasztok ezért az államiság hiányát nem saját nemzeti törekvésekkel, hanem a magyar államiság elfogadásában vélték megvalósíthatónak. Míg a disszimiláció irányába elinduló magyarországi kisebbségek identitásában egyre kevésbé volt helye a magyar államiságnak, addig a németek egyre nagyobb mértékben elfogadták azt. A kelet-közép-európai kultúrnemzetek kisebbségeinek állampolgársági státusához képest a magyarországi svábok helyzete így másként alakult. A nemzet iránt érzett lojalitás talán a nemzeti identitás egyik legkorábban jelentkező eleme. Azt a közösségi élményt, amely alapjául szolgálhatott a lojalitás kialakulásának, a polgárosodni szándékozó magyarok és németek közös érdekei, az alattvalóként megélt közös elnyomatás jelentette. A közös problémák megoldását célzó 1848–49-es forradalom és szabadságharc fordulatot hozott a svábok, németek és magyarok közeledésében. A németek együtt álltak a magyar forradalom és szabadságharc oldalára 1848-ban. "A magyar hazafiság érzése ekkor lépi át a városi kereteket, és terjed ki a vidék, így a 18. században betelepült délvidéki németség, a svábság falusi földművelő és iparos tömegeire is" (Bellér 1981: 95). Az asszimiláción még innen lévő svábok a közös haza szeretetén alapuló áldozatkészsége, hazafisága, a szabadságáért folytatott harc vállalása az első jele a magyar nemzeti identitás befogadási hajlandóságának.

A függetlenedési szándék kudarcát magyarok, a németek iparosok, és a sváb parasztok egyformán megszenvedték, s a közös történelmi sors ugyancsak összekovácsoló erőként hatott. Vidéken ekkor terjedt el a "wir sind ungarische Schwaben" önelnevezés. A svábok tudatában állam és haza egységében ekkor jelenhetett meg először – a magyar névvel való azonosulásban és patriotizmusukban manifesztálódó – nemzet iránti lojalitás érzése. A nemzeti érzés morális motivációját és legitimációját az gyorsan asszimilálódó német polgárság és a még zárt közösségekben élő sváb parasztság számára tehát a patriotizmus jelentette. Így vált a patriotizmus etikai kategóriája a haza szeretetén túl a nemzeti ideológia, az önálló államiságért küzdő nemzeti idea központi kategóriájává, s kapcsolódott össze a hazaszeretet a magyar államiságot hordozó nemzettel és 1848-49 nemzeti mozgalmával. Szükséges itt ismét megemlíteni, hogy a svábok nem alkottak homogén nyelvi-kulturális egységet. Ennek következtében az etnikailag meghatározható összetartozás-tudat a szülőfalu határában a legtöbb esetben véget is ért. A szülőfalu határán "túlmutató kötődések és kapcsolatok magyarok" voltak (Seewann 1992: 304). A svábok a katolikus vallásgyakorlás és a közös történelmi sors vállalásának bázisán a 19. század folyamán mély gyökereket eresztettek a Duna-medencében, és a széles együttélési konszenzust alakítottak ki a többséggel az életvezetés, a politikai hovatartozás és a kölcsönös lojalitás területén. A 19. században a svábok számára a kettős identitás konstrukciója nem volt egyértelmű képlet, de a közösen megélt és egyöntetűen megítélt történelmi sorsfordulókkal együtt előkészítette a talajt a nemzeti azonosulás számára. Az állampolgári státus pedig a polgárosodni kívánók számára nem asszimilációs kényszerként, hanem asszimilálódási lehetőségként jelent meg, s így lojalitási konfliktusok is ritkábban terhelték meg többség és kisebbség kapcsolatát.

A nemzettel való önkéntes azonosulás kiteljesedését azonban nagymértékben hátráltatta az erőszakos elmagyarosítási gyakorlat és asszimilációs nyomás, amelyek éppen azt a kisebbséget sújtották legérzékenyebben, amely a magyar államiság mellé állt (Bellér 1981; Weinhold 1981). A kiegyezés után a magyar állam kulturális imperializmusa és politikai fennhatósága, nem véve figyelembe a nemzeti identitás csírájának szerves megjelenését, a nemzeti identitás tudáskészletének elsajátítását erőszakos elmagyarosítással akarta siettetni. A század utolsó harmadában hozott nemzetiségi törvényekkel kívánta az etnikai csoportokat erőszakos magyarosítással a politikai nemzet testébe emelni, egyúttal az etnikai lét feladására kényszeríteni; bár kétségtelen, hogy ezek az erőszakos asszimilálási törekvések inkább a politika, mint a tényleges gyakorlat terepén, negatív gesztussá redukálódva jelentek meg. A magyar állampolgárság a svábok számára nem jelenti a származási és/vagy kulturális különbségek eltűnését, ugyanakkor nem jelenti állampolgárság és nemzetiség konfliktusát sem. A nemzettagság legitimálását az idősebb korosztályok szármára nem a származás vagy homogénnek mondott magyar nemzeti kultúrában való osztozás, hanem az állampolgárság biztosítja. Az állampolgárság, a hazakeret hiányt pótol, és lehetőséget teremt számukra egy más kulturális közegbe való beilleszkedésre, érzelmi azonosulásra és tegyük hozzá, asszimilációra. Dunabogdányban magyarnak lenni az állampolgárság, a hazaszeretet kritériumai mellett azt jelenti, hogy "szorgalmas állampolgárai a hazának", "mindig ezért az országért dolgoztak", és "soha sem tettek ellenére", s a kitelepítéskor nem akarták a hazájuknak választott és vallott Magyarországot elhagyni. Saját pozitív etnikai sztereotípiáikat vetítik rá nemzettagságukra is. A svábok döntően állampolgári csoporttagsága és nemzethez kötődése a kutatás idején tapasztaltak alapján pontosan ezt támasztja alá. A fiatalabb generációk esetében az állampolgárság mellett a kulturális legitimáció is megjelenik.

Hol a haza?

"A haza mindig az idegen(ség) ellentétfogalma" (Bausinger 1991:4). A haza az otthonosságérzés egyik megjelenítője, ahol az ember jól érzi magát, és mikor átlépi hazafelé a határ, azt mondja: mindenütt jó, de legjobb otthon. A svábok kibocsátó anyanemzete a német, de ez az anya az évszázadok folyamán idegenné vált. Amikor a svábok elhagyták anyaországukat, még nem volt német nemzet, a betelepedés után pedig megszakadtak kapcsolataik. A svábok hazaképét illetően egyértelműsíthető, hogy hazájuknak az ismerősség és az otthonosság, a kitelepítések idején is bizonyított alternativátlanság okán Magyarországot tartják, de a haza térbeli kiterjedése az ország határán belül elsősorban a szűkebb falukörnyezetet is jelenti. Az otthon iránt érzéseket, természetes kötelékeket az ember "nem választja, természetes adottságok" és a hazáért való élet feláldozása "morális nagyság" (Anderson 1991: 143–144). A svábok számára a haza a mai napig választott és választható kategória, de a választott hazáért való önfeláldozás teljesen természetes számukra. A svábok számára egy haza van, s ez egyértelműen Magyarország. Magyarország elfogadását hazának és a magyar hazakép kialakulását az a tény is befolyásolta, hogy a bevándorolt svábok eredeti származási helye a feledés homályába merült. Németországról mint őshazáról vagy mint anyaországról nincsenek átörökített emlékeik. A származási hely képét az egymást követő nemzedékek nem őrizték meg. Az őshaza képe valószínűsíthetően azért mosódott el a századok folyamán, mert nem volt relevanciája az utódgenerációk életében. Müller-Guttenbrunn (1904) szerint a Németországot elhagyók nem rendelkeztek semmiféle nemzeti büszkeséggel és összetartozás-tudattal. A kibocsátó kisebb-nagyobb német államok nem jelentettek közös anyaországot. A Német Birodalom képe pedig túlságosan tág és az emlékezetben meg nem őrzött keret az őshaza területének kijelöléséhez. Sorsukat az új egzisztencia, az új otthon és az otthonosságérzés megteremtése határozta meg. "Dunai svábokká", "magyarországi németekké" úgy, ahogy ellőttünk állnak, az új falu, az új vidék, az új haza alakította őket. A svábok számára a történelem a betelepedéssel kezdődik, és a nemzetté válás időszakában már Magyarországon éltek. Így sem a német kultúra, sem a német anyanyelv nem válthatott "nemzeti" identitásuk elemévé; az anyanemzet képzete elvált a német anyanyelv és a német nemzeti kultúra tartalmaitól és a haza helyének ideológiai kijelölésétől.

A hazával összeköthető ideológiák és metaforák – hazaszeretet, hazáért való önfeláldozás, a haza mindenekfelett –, a haza mint élettér és tapasztalati keret, a megélhető, belakott és elsajátított tér, a helyhez való ragaszkodás és földhözkötöttség, a megélt idő, az emlékezetben megőrzött történelem, a kollektív cselekvés mind Magyarországra vonatkoznak. A magyar haza a svábok számára a magyarokhoz hasonlóan ugyanúgy a megtapasztalt életút kérdése, a táj és a történelem, valamint a magyarokkal közösen megosztott tér és a közös idő egységének megélése, az életvilág közvetlenül megtapasztalt valósága, elsődleges emocionális vonatkoztatási és értelemorientáló keret, interakciós tapasztalat, áttekinthető mikrokozmosz, a generációkon keresztül átöröklődött viselkedésminták, normák, és az identitás alakulásában közrejátszó magától értetődőségek közege. A haza ezen kívül olyan interakciós és kommunikációs tér, amely biztosítja az egyén számára a társadalmi részvétel lehetőségét, s amelyben az egyén tájékozódni tud, kiismeri magát, s az ismerősség okán kialakul otthonosság- és biztonságérzete. A haza az állampolgárság által jogviszony; ami ebben az értelemben nem csupán emocionális, de politikai egyértelműséget, gazdasági és szociális biztonságot is jelent. A haza az élettörténet része, s az élettörténetek keretét és helyszínét több generációra visszamenően egyértelműen Magyarország jelenti. A svábok életvilága a magyarokkal közösen megosztott Magyarországon konstituálódik. Minél szorosabban kötődik az egyén élete a hazához, annál erősebb kapcsolat alakulhat ki az ott élő többséggel, a többségi kultúrával és identitással. "Mi a szüreti bálra magyar ruhába mentünk táncolni! És én sokkal szebbnek találtam, mint a sváb népviseletet" – hallottam több településen. Úgy érzik, ugyanolyan joguk van Magyarországot hazájuknak nevezni, mint a többségi magyar etnikumnak. Itt születtek, és itt nőttek fel, itt jártak iskolába, s ami nagyon fontos, szüleik, nagyszüleik sírja a falu temetőjében domborul. Anderson (1991) szerint a haza iránti szeretetből fejlődik ki a nemzeti érzés, a nemzeti összetartozás gondolata. Mit jelent ez a nemzeti érzés? Lojalitást, feltétlen önfeláldozást a hazáért, patriotizmust, a saját ország, saját állam mások elő helyezését (Löfgren 1989). A hazához fűződő pozitív érzelmi viszony tehát az identitásképződés fontos eleme. A hazafelfogások Csepeli (1992: 118) által kidolgozott osztályozása szerint a svábokat "kollektivista-racionális hazafelfogás" jellemzi, amit a szülőfalu mint szűkebb pátria esetében erős érzelmi szálak szőnek át. A svábok hazaszeretete primer affektív és a pragmatikus életértelemre és a cselekvési célokra orientált viszony. A haza megválasztását a betelepedés idején a célszerűség és a racionalitás elve vezérelte. A németek a jobb megélhetés reményében önként telepedtek be a sűrűn lakott Németországból Magyarországra. Választott hazájukban szerzett vagyonuk, biztonság- és elégedettségérzetük növelte lojalitásukat Magyarország iránt. A svábok mindig tudatában voltak és vannak ma is, hogy magyarokénál fejlettebb munkakultúrájukkal, mezőgazdasági technikáikkal hozzájárultak Magyarország jólétéhez és gazdagodásához. Lampland (1994) szerint nincs haza föld nélkül, és nincs nemzeti szellem vagyon nélkül. A svábok parasztokra ugyanúgy igaz, mint a magyarokra, hogy "a vagyon növeli a patriotizmus érzését. A föld iránti lojalitás egyben a nemzet iránti lojalitást is jelenti" (1994: 301–302). Ennek jele az is, hogy nincs sajátos etnikai hazaképük, amely az ősük szülőföldje fogalmával lenne kijelölhető, mert az ősök szülőföldje Magyarországon van. A haza mind az itt maradóknak, mind a kitelepítetteknek Magyarországon. Az őshaza elnevezés a kibocsátó országgal szinonim fogalom, és nem fűződnek hozzá érzelmek.

A svábok nem kevésbé patrióták, mint a magyarok. A svábok nem ismerik a nemzetek kialakulásáról szóló elméleteket, nem tudják, hogy a nemzet konstruált valóság (Smith 1986), s arról sincs fogalmuk, hogy a nemzet elképzelt közösség (Anderson 1991). Egyet tudnak: Magyarországon születtek, itt élnek és nem akarnak innen elmenni. Származásukat tekintve svábok, felvállalják az etnikai csoporttagságot, de egyúttal magyar állampolgárként azonosulnak a magyar nemzettel. Haza, nemzet, állampolgárság alkotják nemzetkoncepciójuk pilléreit, amelyet elsősorban a születési hely és az életvitel színtere határoz meg. Németül az iskolában tanultak, ugyanúgy, mint bármilyen más magyar, és magyarul jobban ki tudják magukat fejezni, mint németül. Ország és haza egy, és határai egybeesnek a magyar államéval. Történelmük, múltjuk ebben a keretben játszódott le, jelenük, mindennapi életüknek ez a színtere, és a demográfiai tematizáció szerint jövőjüket is ebben a keretben képzelik el.

Irodalom

ANDERSON, B. 1991. Imagined Communities. Reflections on the Origin and Spread of Nationalism. London: Verso.
BAUSINGER, H. 1991. A haza fogalma egy nyitott társadalomban. Régió 4:3–21.
BELLÉR B. 1981. A magyarországi németek rövid története. Budapest: Magvető.
CSEPELI Gy. 1992. Nemzet által homályosan. Budapest: Századvég.
HUTTERER M. 1973. A magyarországi német népcsoport. In Ortutay Gy. (szerk.) Népi kultúra – Népi társadalom. Budapest: Akadémiai Kiadó. 93–117.
LAMPLAND, M. 1994. Family Portraits: Gendered Images of the Nation in Nineteenth-Century Hungary. In Böröcz J. – K. Verdery (szerk.) Gender and Nation East European Politics and Societies 8(2):287–316.
LÖFGREN, O. 1989. A nemzeti kultúra problémái svéd és magyar példákon szemlélve. Janus VI. (1):13–28.
MÜLLER-GUTTENBRUNN, A. 1904. Deutsche Kulturbilder aus Ungarn. München.
PUKÁNSZKY B. 2000. (1940) Német polgárság magyar földön. Budapest: Lucidus Kiadó
SEEWANN, G. 1991. Das Ungarndeutschtum 1918–1988. In E. Hösch – G. Seewann (szerk.) Aspekte ethnischer Identität. München: Oldenburg Verlag. 299–323.
SEEWANN, G. 1992. Die nationalen Minderheiten in Ungarn. Südost-Europa 41(5):293–325.
SMITH, A. D. 1986. The Ethnic Origin of Nations. London: Basil Blackwell.
WEINHOLD, R. 1981. A magyarországi németek nemzetiségi kultúrájának etnográfiai vizsgálatában felmerülő problémák. In Eperjessy E. – Krupa A. (szerk.)
II. Békéscsabai Nemzetközi Nemzetiségi Néprajzi Konferencia. Budapest: Művelődési Minisztérium Nemzetiségi Önálló Osztálya. 724–732.

 

 

 

 

 

 

 

Hírek

  • Pátyi Közösségi Kórus
    2011-01-25 18:49:10
  • Német nemzetiségi népdalkört szervezünk!
    2011-01-05 22:06:57

    Jó hangú, német nyelven énekelni akaró dalkörtársakat keresünk!

  • Sváb bál
    2010-11-30 20:22:52

    2011. február 19-én sváb bált rendezünk a pátyi közösségi házban.

  • Sváb advent
    2010-11-13 22:25:45

    2010. November 28-án 18 órakor

    a Landora Pizzériában Sváb Adventi

    gyertyagyújtó est lesz.

  • Kulturgala
    2010-11-07 16:41:30

     Wudersch / Budaörs, am 13. November 2010 Samstag um 15 Uhr 2040 Budaörs, Hársfa Str. 6.

  • Testületi ülés 2010. november 5-én
    2010-11-06 17:57:55

Weblap készítés ingyen

Asztali nézet