MENÜ

PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA
DEUTSCHE SELBSTVERWALTUNG PAD


"A svábok számára a haza a mai napig választott és választható kategória, de a választott hazáért való önfeláldozás teljesen természetes számukra. A svábok számára egy haza van, s ez egyértelműen Magyarország."
(Bindorffer Györgyi)

 vertreibung.jpg

Sváb kitelepítés – 1946

A médiából – beleértve az újságokat és a mozit is – folyamatosan ránk zúduló “zsidó holokauszt” történetek elnyomnak szinte minden olyan történést, olyan eseményt, amire emlékeznünk kellene a közelmúlt történelméből. A történelem folyamán már minden népnek volt legalább egyszer holokausztja, volt aki népként túlélte, volt aki nem.

Az európai népek kiirtották az amerikai őslakosságot, az amerikaiak jelenleg Afganisztánban és Irakban irtanak, de irtottak már Vietnámban, Szerbiában és sok más helyen is. Az oroszok saját népük egy jelentős részét pusztították el, a németek egy teljes magyar hadsereget és egy ország felnőtt, munkaképes lakosságának jelentős részét küldték a biztos halálba, a tatárok a kárpát medence lakosait, a hunok a rómaiakat, a zsidók a palesztinokat. Ez a felsorolás talán soha nem lehet teljes, ezek az események ma is történnek…

Talán az efféle történetekben is érdemes lentről építkezni, megnézni mi történt a családban, majd szűkebb lakókörnyezetünkben. Az ilyen szemlélet azt hiszem sokkal közelebb áll az emberi valósághoz, mint a kollektív bűnösség és a kollektív áldozatiság.

A mi korosztályunk nagyszüleinek életét az I. és II. világháború, illetve az 1956-os harcok tették valóban nehézzé. A XX. század első fele szinte semmiben nem különbözött az azt megelőző évszázadok történelmétől, a menetrendszerűen érkező háborúk alakították. A szüleink az első békében elő generáció és mi – és remélhetőleg gyermekeink is – a háborút már csak a TV-ben látjuk. Ezért hálásnak is kell lennünk, mert jó helyen vagyunk és jó időben. Nem máson múlik, csak ezen…

A magyarországi svábok – akik az 1700-as évek elejétől jelentek meg a török hódoltság után elnéptelenedett magyar területeken – számára 1946 a szégyenletes kitelepítés, tulajdontól és élettől, illetve egy élet, több generáció munkájától és eredményeitől való etnikai alapú megfosztás éve.

A kitelepítést irányító miniszteri biztosnak a gyors lebonyolítás, a vagyonok elidegenítésének megakadályozása, a közrend és közbiztonság fenntartása érdekében jogában állt különleges rendszabályok bevezetésére. Élve ezzel a jogával a Budapest környéki községekben már a végrehajtás előtt teljes zárlatot rendelt el. Korlátozta a községekben lakók szabad mozgását – kijárási és lakhelyelhagyási tilalom -, a gyülekezést és a szeszfogyasztást. A településeken idegen személy engedély nélkül nem tartózkodhatott, és onnan tilos volt bármit is kivinni, vagy a kitelepítendőktől bármit elfogadni. Az egyes községekben elrendelt ‘rendkívüli állapot’ sokszor több hétig eltartott, mert a kitelepítések koordinálatlansága, a szervezetlenség és egyéb okok – pl. vagonhiány – miatt a tervek betartása lehetetlennek bizonyult. Ez azonban a szétzilált és egyébként is visszaesett mezőgazdasági termelést tovább csökkentette. – Kis Újság, 1946. január 29.

A háború utáni Európa az utórezgéseket az effajta perverz népvándoroltatásban élte ki, melyben élen járt a keleti országokat megszálló szovjet birodalom, illetve az azt kiszolgáló magyar politikus elit is.

A budaörsi kitelepítésnél tapasztalt visszásságok mintegy előrevetítették az egész telepítési tevékenység főbb jellemzőit. A kitelepítések valójában minden egyes faluban másként és másként zajlottak – aszerint, hogy milyen volt a helyi önkormányzat és a kitelepítési biztos viszonya, a falu pártpolitikai megosztottsága, az ország éppen aktuális belpolitikai helyzete, vagy a szállítási lehetőség -, ennek ellenére temészetesen mégis összegezhető sajátságokkal, jellemzőkkel bírtak. Az előkészítetlenség, a törvényi szabályozás nagyvonalúsága és a kitelepítési szervek ellenőrizetlen tevékenysége mindvégig gond maradt.

Péter Gábor a budaörsi tapasztalatok teljes kudarcát alapul véve, a végrehajtás módosítását sürgette a kommunista pártvezetésnél. A kudarc okaként az előkészítés hiányát, az erélytelen és tervszerűtlen lebonyolítást, és a ‘karhatalom sajnálatos’ viselkedését jelölte meg. Elképzelése szerint az országot a németek elhelyezkedése szerint kitelepítési zónákra kellene felosztani. – PIL. 274.f. 10.cs. 35.ö.e.

Talán érdemes megemlíteni és tudni azt is, hogy ezek a sváb – akkor még német – emberek az országba érkezésüktől kezdve építették az országot, azt az országot, melyet előtte a törökök több generáción átívelő kifosztó és népirtó tevékenységükkel visszalöktek a sötét középkorba. Amint gyökeret vertek, építkezésbe és termelésbe fogtak és a gyermekeik és unokáik már magyarnak érezték magukat – és tették ezt évszázadokon keresztül. Érdemes megnézni azokat a településeket, melyekről a kitelepítések megindultak (Budaörs, Budakeszi, …), mind virágzó falvak és kisvárosok.

Azt hiszem ez ma sincs másképpen, a sváb emberekre a magyarságnak egyetlen szó panasza sem lehet és azt hiszem nincs is. Ők továbbra is építenek, magyarabbak a magyarnál és büszkék arra akik generációkon keresztül voltak és lehettek. Sajnálatos, hogy közös történelmünk jó időszakaira a fenti eseménynek kell árnyékot vetnie, de mindenképpen fontosnak tartom – és ők is fontosnak tartják – hogy ezek az események ne legyenek felejtve.

A témával kapcsolatosan találtam egy érdekes írást Galassy Katalin tollából:

svab_kitelepites-1946.jpg

“Valami borzasztó dolog” – a kitelepítés emlékezete

Budakeszi sváb lakossága számára kiemelkedően meghatározó esemény a XX. századi kitelepítés. Ettől kezdve megváltozik a falu lakosságának összetétele is, mert a lakosság nagy része kicserélődik, a keszi svábok legalább négyötödének el kellett hagynia az országot. A svábok kitelepítését követően újabb, többféle helyről történő betelepítések következnek, és így erősen vegyes lakosságúvá válik Budakeszi. A sváb családok emlékezetében élénken él a kitelepítés, annak minden részlete, az egyes családok tovább hagyományozzák ezeket. Egyes részletek legendaszerűekké váltak.

“Azért ez a kitelepítés igen bestiális dolog volt, mert a svábok nem úgy jöttek ide, hogy valakit leigáztak, és elzavarták a földjéről. Hanem behívták őket. Hogy csináljanak valamit a semmiből. És amikor virágzóvá tették ezt a települést, nem csak ezt, hanem máshol is, akkor elzavarták őket szépen ötven kilóval fejenként… ennyi motyót vihettek.”

“Valami borzasztó dolog volt a kitelepítés, ahogy így elmondják. Mert én három éves voltam, én nem sokra emlékszem, csak ahogy elmondják, hogy körülzárták a falut, és akkor se ki, se be. Föl a kocsira… és szanaszét volt minden, állatok… bőgtek, éhesek voltak. Aki itt maradt, nem mert sehova se bemenni, mert hogy nem szabad.”

“Mondta az Anyukám, hogy a velünk szemben lévőt is kitelepítették. A kapufélfát szorította, nem akarta elengedni. Mindene ott van, az égvilágon! Amit egy életen át megszerzett magának.”

A kitelepítés elmesélése, gondolatai, fordulatai – mint már szó volt róla – több elbeszélőnél hasonlók, ez nemcsak a valóságból táplálkozik, hanem a többszöri elmesélés afféle családi legendává, afféle “keszi-sváb legendává” formálódik. Három motívum emelkedik ki: az elszakadás, szétszakítás drámája; a svábság “nem bűn” gondolatával reflektálás a történésekre, és harmadikként erős szálnak mutatkozik az elbeszélésekben a magyarsághoz, Magyarországhoz való tartozás motívuma, a “De magyar ruhában voltunk és magyarul tanultunk!”

 

Sváb fánk, úrnapi virágszőnyeg – azonosságtudat és a hagyományok

A sváb identitástudat minden történelmi körülmény ellenére Keszin mindmáig fennmaradt. Fennmaradásában két különböző dolognak van jelentősége. Az egyik a világi hagyományok köre, ünneptartások, rítusok. Ilyenek az utóbbi évtizedben is élő sváb bálok, főzőversenyek, táncos összejövetelek és műsorok. A sváb bálokon kiemelkedő szerepe van az úgynevezett sváb fánk készítésének, kínálgatásának, fogyasztásának. Emlékezetükben ma is fontos helyet foglal el, éppen ezért etnikai-kohéziós szimbólumnak tekinthető. Az azonosságtudat fenntartásának másik fontos köre a vallásossághoz kötődik.

A sváb identitástudat fenntartása a budakeszi sváb lakosság életében, történetében – nem kizárólagosan ugyan, de jellemzően – azáltal valósulhatott meg, sőt, erősödhetett fel az utóbbi időkben, hogy a sváb vagy svábnak tartott szokások egybeolvadtak vagy szorosan összekapcsolódtak a katolikus egyházi élet, kivált az ünnepek szertartásaival. Jelképezheti ezt az úrnapi virágszőnyeg, melyet régtől, talán ittlétük kezdetétől fogva elkészítenek a sváb családok, részfeladataiban is rögzült rítusként. A katolikus ünnepek központjában áll még a szintén Budakeszin kívül is ismertté vált Kálvária-járás. Már a sváb kitelepítés előtt is a szokásaik szerves részei voltak ezek. Mára megújultak, megerősödtek a szertartások, főleg a sváb családok közreműködése révén. Az interjúk szerint mindez részben a tudatos sváb identitásőrzés következménye.

“A virágszőnyeg-készítésbe most már kezdenek bekapcsolódni magyar családok is. Így a svábok, magyarok aránya fele-fele. A legutóbbi népszámláláskor, amikor a vallásra rákérdeztek, hatezer ember vallotta magát katolikusnak, háromezer protestánsnak, a többi meg semmilyennek a tizenkét és fél ezerből. A svábok olyan kis létszámmal maradtak meg… Tehát az, hogy a virágszőnyeg készítésnél fele-fele a svábok és magyarok aránya, az azt mutatja, hogy ez még az ő privilégiumuk. Ha jön egy új család, ő is bekapcsolódhat a virágszőnyeg készítésbe, van mindig gazdátlan terület, oda beállítják. A négy oltár, az azt hiszem kihalásos rendben megy. Megvan, hogy melyiket melyik család csinálja.”

Az úrnapi körmenet maga a réges-régi német hagyományok folytatása, és egyúttal a régi (egyébként római eredetű) keresztény szertartások fennmaradása. Az újkori, s máig érő budakeszi úrnapi körmenet külsőségei és szertartásai ugyanazokat a jellegzetes elemeket tartalmazzák. Megvannak a sátrak, és megvan a virágszőnyeg elkészítése és szertartásbeli kiemelt szerepe. Szimbóluma lehet ez a németség és a (katolikus) kereszténység összefonódásának a budakeszi sváb életben, illetőleg az összefonódás funkciójának, jelentőségének a hagyomány- és identitásőrzésben.

“A virágszőnyeg-készítésnek megvannak a maga hagyományai, hogy ki melyik szakaszt csinálja, ki melyik oltárt csinálja, és a motívumok is megvannak. Ezek íratlan szabályok, íratlan törvények, hogy hogy csinálják. Virágmotívumok és ilyen vallásos szimbólumok. Kis virágok, mint a sváb népviseletben: nem volt nagyon tiri-tarka.”

“Egy hagyományos régi minta, a lósóska. Úgy mondják a svábok, hogy “putapleisn”. Apró kis lencse nagyságú levelei vannak”. “A régi templom, ez is egy hagyományos minta… akkor épült, amikor bejöttek a svábok. Ez van benne a címerben is. Ott volt, ahol a romok vannak, a katolikus templom mellett.”

Hagyományos sváb fúvószenekar is csatlakozott az úrnapi körmenet szertartásaihoz – a szőnyegkészítés folyamatosan fenntartott szokása mellé revival jelleggel csatlakozott a zenei hagyomány, felújított formában. A fúvószenekar megújult, sok fiatal is csatlakozott hozzájuk. “Most azt is beszerveztük, hogy legyen egy fúvószenekar, egy helyi, fiatalokból álló fúvós zenekar. Itt a városháza mögött a zeneiskolából. És akkor azok jönnek és játszanak. Négy számot, és énekelünk! Nagyon szép most már…”

A fúvószenekarhoz csatlakozó fiatalok között sok nem-sváb fiatal is van. Ez a jelenség más vonatkozásban is folyamatnak látszik: a virágszőnyeg-készítésében részt vesznek már magyar családok is, és a Hagyományőrző Tánccsoport tagjai is “vegyesek”. Hogy mi motiválja a magyar családokat abban, hogy beszálljanak a sváb hagyományok őrzésébe, és mennyire érzik magukénak, ezt további kutatások tárhatják fel.

Jegyzetek:
Nora, Pierre: Emlékezet és történelem között. A helyek problematikája. 1999.
K. Merkl Hilda szerk.: Budakeszi évszázadai a harmadik évezred kezdetéig. Budakeszi, 2001.

Forrás: KisTáska Társad a társadalomban, 54. szám, 2007. december 13.


 





Mergitur, non submergitur – Lackner Kristóf, egykori soproni polgármester híres mondata áll a németek kitelepítési emlékművén és a kitelepítés éve: 1946. Az emlékművet ma leplezték le az evangélikus templom melletti téren.

A Szovjetunió, Jugoszlávia, Lengyelország és Csehszlovákia, a németség sorsa szempontjából legfontosabb kitelepítő országok a II. világháború győztesei közé tartoztak. Velük ellentétben Magyarország egyike volt a veszteseknek.

Magyarországon a német nemzetiségű lakosság kitelepítése a törvényesség látszatával, pontosabban a törvénytelenségek és embertelenségek jogi elleplezésére való törekvéssel párosult. Ez elsősorban azzal függött össze, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) ellenőrzése alatt álló Magyarország nem kívánt precedenst teremteni, tekintettel a szomszédos országokban élő, kitelepítéssel fenyegetett magyar lakosságra.

A SZEB eredetileg nem tervezte a magyarországi németek tömeges kitelepítését, ezt Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormánya kezdeményezte. A későbbi magyar emigráció (például Nagy Ferenc volt miniszterelnök) állítása szerint a szovjet megszálló hatóság nyomására. Azonban ezen állítását hitelt érdemlően, vagyis történelmi forrásokkal nem tudjuk alátámasztani.

A magyar kormány valójában olyan csodaszernek tekintette a németek kitelepítését, amely a világháború utáni Magyarország összes kül- és belpolitikai gondját enyhítheti: A hazai németek ingatlanaival kívánta a földnélküli magyar lakosság földéhségét csillapítani. Mivel ugyanakkor a szomszédos országokban már folyt a magyarság üldözése (lásd például benesi dekrétumok), a magyar kormánynak német ingatlanokra volt szüksége ahhoz is, hogy a Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszláviából tömegesen érkező magyar menekülteket le tudja telepíteni. Abban is reménykedett, hogy ha a győztesekkel elfogadtatja a hazai német lakosság kollektív bűnösségét, Magyarországot saját német lakossága áldozatának tüntetheti fel. A kollektív bűnösség elvével akarta Magyarországot kivezetni a nemzetközi elszigeteltségből.

Ezért közölte Gyöngyösi János külügyminiszter (FKgP) 1945. május 16-án egy jegyzékben Vorosilov marsallal, a SZEB elnökével, hogy Magyarország 300 ezer német "volksbundistát" szándékszik kitelepíteni.[1] Majd a Dálnoki Miklós Béla vezette magyar kormány 1945. május 26-án megerősítette ezen szándékát, amikor egy szóbeli jegyzékben tisztelettel kérte "a Szovjetuniót, hogy a Magyarországról eltávolítandó németeket Németországnak olyan területére telepítsék át, amely a Szovjetunió haderőinek megszállása alatt áll."

A II. világháborúban győztes nagyhatalmak 1945. augusztus elején a potsdami konferencián a magyarországi németek kitelepítését együtt tárgyalták a Csehszlovákiából, illetve Lengyelországból kitelepítendő németekével. A megállapodás XIII. cikkelye alapján a magyar kormány engedélyt kapott arra, hogy a hazai német lakosságot vagy annak részeit úgymond "rendezetten, humánus módon" Németországba telepítse ki. Az engedélyhez novemberben csatolt keretszám (max. 4-500 ezer fő) lehetővé tette a hazai németség akár teljeskörű kitelepítését is, ugyanis hazánkban akkor Fehér István becsült adatai szerint legfeljebb 380 ezer főnyi német nemzetiségi élt. Viszont nem kapott a magyar kormány irányelveket arra, milyen jogi-bűnösségi kategóriák szerint jelölje ki a kitelepítendőket.

A minisztertanács 1945. december 22-i ülésén Nagy Imre belügyminiszter (MKP) terjesztette elő a kitelepítési alaprendelet tervezetét, amely a hazai németség kollektív bűnösségén alapult. Rá a jelenlévő 16 miniszterből kilencen igennel, ketten nemmel szavaztak, öten tartózkodtak. A kormány az 12330/1945 ME sz. rendeletében (1945. december 29.) csak látszatra nevezett meg politikai felelősség szerinti kategóriákat. Kivételeket is csak formailag engedett meg. Valójában ugyanis a hazai német lakosság teljeskörű kitelepítésére törekedett. Ezért volt benne a kitelepítés elsőszámú indoka az, ha valaki magát 1941-ben, a népszámláláskor német anyanyelvűnek vagy német nemzetiségűnek vallotta. A magyar kormány igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha a berlini Szövetséges Ellenőrző Tanács utasítására rendelte volna el a kollektív bűnösségen alapuló, teljeskörű kitelepítést. A SZEB 1946. január 25-i ülésén készült jegyzőkönyv szerint a SZEB amerikai tagja, Key tábornok és szovjet elnöke, Vorosilov marsall tiltakozásul felszólította a kormányt, hogy ne használja "a SZET utasítására" kifejezést. Ugyanakkor Vorosilov óriási nyomást fejtett ki annak érdekében, hogy az elrendelt teljeskörű kitelepítés minél hamarabb megvalósuljon és lezáruljon. Ezzel akarta ugyanis elősegíteni, hogy Csehszlovákia gyorsan kitelepíthesse az ottani magyarokat Magyarországra.

Nagy Imre kommunista belügyminiszter 1946. január 15-én adta ki a kitelepítés végrehajtását szabályozó 70.010 / 1946 BM. számú rendeletet. Ebben az állt, hogy a kitelepítés alól mentesítettek aránya nem haladhatja meg a járás, a megyei jogú város vagy a megye német lakosságának a 10%-át. Az "ártatlanok" számát abszurd módon adminisztratív úton korlátozta. Nem szolgálta a személyes politikai felelősség tényleges vizsgálatát. A német nemzetiségieket kiszolgáltatta egy belügyminiszteri biztos által vezetett bizottságnak, amely helyben, kénye-kedve szerint dönthetett, elismeri-e az ártatlanságot vagy sem. Ez az önkényes szabályozás újabb hatalmi csatározásokhoz is vezetett a Független Kisgazdapárt és a Magyar Kommunista Párt között. Sok helyütt a kommunista tagsági könyv lett az egyetlen hatásos érv a mentesítéshez.

A kitelepítés előkészítésében és végrehajtásában meghatározó szerepet játszott a kommunista vezetés alatt álló belügyminisztérium. A Népgondozó Hivatal, amelyet 1945-ben elsősorban a kitelepítés lebonyolítására állítottak fel, a belügyminisztériumnak volt alárendelve. Ez a minisztérium hatalmazta fel és küldte ki azokat a kitelepítési biztosokat, akik helyben minden hatóságnak utasításokat adhattak. Amúgy is a kommunista párt szerezte meg 1945-ben a belügyhöz tartozó kulcspozíciók többségét. A kitelepítési rendelet végrehajtásával a kommunisták újabb hatalmi eszközre tettek szert.

A magyarországi németek kitelepítése a magyar kormányok várakozásával ellentétben nem lett kül- és belpolitikai csodaszer. Mint Kaltenecker Krisztina írja, a kitelepítéssel járó jogtalanságok, törvénytelenségek és embertelenségek megrázkódtatták az alkotmányosságot, kikezdték a jogállamiság alapjait. A magyarországi németek kollektív bűnösségen alapuló kitelepítése ráadásul tovább gyengítette a magyar kormány pozícióit a szomszédos győztes államokkal, különösen Csehszlovákiával szemben. A határon túli magyarok sorsát meghatározta a továbbiakban, hogy a szomszédos országok a magyarországi németek kitelepítését precedensnek tekinthették. Csehszlovákia például egy úgynevezett kölcsönös szlovák-magyar lakosságcsere kikényszerítésére használta fel a magyar kormánnyal szemben.

A hazai németek kitelepítése tömeges, ám részleges lett. Balogh Sándor (történész) publikálta először, hogy a Népgondozó Hivatal adatai szerint a magyar kormány 1946 és 1948 között legalább 185 ezer német nemzetiségit fosztott meg állampolgárságától, valamint ingó és ingatlan vagyonától, s telepített ki az éhező és romokban heverő Németországba: 1946 és 1947 közt kb. 135 ezer főt az USA által megszállt övezetbe, majd 1948 végéig kb. 50 ezer főt a Szovjetunió által megszállt övezetbe.[4] Tóth Ágnes szerint ezalatt összesen mintegy 248 600 kataszter hold föld került a magyarországi németektől a magyar állam tulajdonába. Ugyanő azt írja, 1941-ben a magyarországi németeknek összesen kb. 60 400 háza volt. Ebből 1945 és 1948 közt 44 750 ingatlant (azaz 74,1%-ot) vett el tőlük a magyar állam.

 

 

 

Hírek

  • Pátyi Közösségi Kórus
    2011-01-25 18:49:10
  • Német nemzetiségi népdalkört szervezünk!
    2011-01-05 22:06:57

    Jó hangú, német nyelven énekelni akaró dalkörtársakat keresünk!

  • Sváb bál
    2010-11-30 20:22:52

    2011. február 19-én sváb bált rendezünk a pátyi közösségi házban.

  • Sváb advent
    2010-11-13 22:25:45

    2010. November 28-án 18 órakor

    a Landora Pizzériában Sváb Adventi

    gyertyagyújtó est lesz.

  • Kulturgala
    2010-11-07 16:41:30

     Wudersch / Budaörs, am 13. November 2010 Samstag um 15 Uhr 2040 Budaörs, Hársfa Str. 6.

  • Testületi ülés 2010. november 5-én
    2010-11-06 17:57:55
Asztali nézet