PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA
DEUTSCHE SELBSTVERWALTUNG PAD
"A svábok számára a haza a mai napig választott és választható kategória, de a választott hazáért való önfeláldozás teljesen természetes számukra. A svábok számára egy haza van, s ez egyértelműen Magyarország."
(Bindorffer Györgyi)
Svábok - A betelepülés
Svábbálok, színes népviselet, fúvós- és sramlizene, néptánc-fesztiválok; ez az, amit mindenki hallott és tud a magyarországi német nemzetiségről, vagy ahogyan általában mondjuk: a svábokról. Kik ezek a svábok, valóban svábok-e a szó legszorosabb értelmében?
Az újkori telepítésű németség sváb elnevezése az egész Kárpát-medencében elterjedt, a szomszéd népek nyelvében is. Pedig igazi svábok valójában csak Szatmár megyében telepedtek le. Hogyan válhatott egy ennyire elenyésző kisebbség neve a hazai németségnek eléggé általánosan használt saját elnevezésévé? A középkorban egy törzs, a szász neve jelölt minden németet a bajoron kívül. Az első telepesek nagy többsége valóban Svábföldről - Schwabenből, Württembergböl - érkezett, Ulmon át, a Duna mentén Magyarországra. Az ő törzsi nevük rögzült a Duna-medence valamennyi népének nyelvében mint a török hódoltság felszámolása után érkezett német telepesek általános elnevezése. A névadó törzs maga e tájon jobbára csak nevében él. A 18. század nagy pestisjárványai leginkább őket tizedelték meg, másrészt ők vándoroltak tovább a Duna mentén délre, egészen Dobrudzsáig és Ukrajnába, sőt a Volga mellé és a Kaukázuson túlra is. Jellemző, hogy utódaikat pl. Ukrajnában más német telepesek még századunkban is die Ungarn-nak (a magyarok) hívták, holott pontosan tudták róluk, hogy svábok. Helyükre a Kárpát-medencében szinte mindenütt bajorok és frankok léptek, manapság őket hívjuk sváboknak.
A sváb betelepülés területei a Kárpát-medencében
A mai Magyarország területén élő német népcsoport egyes rétegei a történelmi fejlődés során különböző szakaszokban és népmozgalmi hullámokban kerültek mai lakóhelyükre, így a hazai németség mai arculatának kialakulásában is különböző tényezők, illetve körülmények játszottak meghatározó szerepet.
A középkori iparosodás és városi fejlődés kibontakozásában a magyar uralkodók jelentős szerepet szántak a német kézműveseknek és kereskedőknek. A 13. század folyamán sok magyar városban jelentek meg német polgárok. A tatárjárás után ez a folyamat átmenetileg még jobban felerősödött. A magyar királyok telepítési politikája az ország belső, gazdasági érdekeiből fakadt; a német telepesek megnevezése "vendég" (hospes), ami alapvetően jó viszonyra mutat. Csak a Szentföldről kiszorult német lovagrend - amelyet határvédelmi feladat ellátása fejében engedett II. Endre megtelepedni Magyarországon - tett kísérletet arra, hogy államilag is önállósítsa magát, amiért is a király a lovagokat kiűzte az országból. A mai Magyarország németségének csak egészen kis hányada az, amely még az Árpád-kori telepítések során honosodott meg, éspedig a nyugat-magyarországi németség (a mai osztrák határ mentén), illetve a Börzsöny egykori bányavárosának, Nagybörzsönynek német lakossága.
Sváb népviselet
A mai hazai németség túlnyomó többsége tehát a török hatalom letörését követő telepítések során lelt új hazát Magyarországon. Ebben egyidejűleg több tényező összjátéka érvényesült. A hódoltság és az állandó háborúskodások következtében a megszállt országrész településeinek nem kis része elpusztult vagy elnéptelenedett, így - főleg a déli végeken - hatalmas területek, egykor gazdag termőföldek váltak ismét mocsaras vadonná. Az ország újjáépítésének első feltétele volt e termőföldek visszanyerése. A földbirtokos osztály ezért mindent megtett, hogy bárhonnan, de minél több munkaerőt szerezzen birtokai művelésére. A számításba vehető szomszédok közül kedvező lehetőség kínálkozott erre a Német-római Birodalomban, ahol a harmincéves háború óta - és nem utolsósorban a fokozódó feudális elnyomás következtében - ismét magasra szökött a kivándorlási láz, így mindenütt a birodalomban, de a dél- és középnémet területeken különösképpen, eredményesen folyhatott az a telepestoborzás, amelyet a magyar nagybirtokosok toborzó ügynökei folytattak. Nemcsak magánosok toboroztattak, hanem a katolikus egyház, sőt maga a királyi kamara is. Nem kis szerepet játszott az is, hogy a lutheránus és kálvinista német parasztok biztosabb menedékre számíthattak a protestáns magyar urak földjén, mint az ellenreformációtól akkor már erősebben gyötört német vagy osztrák tartományokban.
Sváb falukép
Röviddel Buda felszabadítása után, már 1689-ben megjelent az a királyi telepítési rendelet, amely a telepítés feltételeit és módozatait szabályozta. Ennek irányítására hívták életre a királyi Újszerzeményi Bizottságot (Neoacquistica Commissio),amely a gazdasági szükségből egyúttal politikai tőkét is akart kovácsolni, arra számítva, hogy a katolikus német telepesek eleve a dinasztia támaszai lesznek a kuruckodó, Habsburg-ellenes magyar nemességgel szemben. A német telepesek mellett szólt még az is, hogy többnyire fejlettebb mezőgazdasági módszerek birtokában voltak, mint a hazai lakosság.
A telepítési akció, három nagy szakaszban, lényegében az egész 18. századot átfogta. Az első szakasz (1689-1740) még III. Károly nevéhez kapcsolódik. Ekkor jöttek nagyobb számban német parasztok a Dunántúlra, az Alföldre és az Északi-középhegység peremvidékeire, de szórványosan már a Bácskába és a Bánságba is. Ekkor keletkezett sváb településtömb Szatmár megyében. A telepítések második szakasza Mária Terézia korára esik. Ekkor a földesúri magánkezdeményezést egyre inkább a kamarai telepítés szorítja ki a helyéről. Az alapvető ok itt is gazdasági: a királyi kamara a korona uradalmak fellendítésére sikeres versenytársként lép fel a német paraszti munkaerőpiacon, amennyiben a telepeseknek biztosított kedvezmények (építkezési segély, több évi adómentesség) terén túllicitálja a magánbirtokosokat. Ezek a teréziánus telepesek már szinte kizárólagosan a déli határvidéken állapodtak meg. A harmadik, egyúttal utolsó szervezett telepítési akciót II. József 1782. évi pátense vezette be. A németek a déli kamarabirtokokra, kisebb számban máshová is, így Pest, Esztergom, Vas, Tolna és Somogy megyébe települtek le.
Pelcz Erzsébet és Müller Ádám, a jómódú paraszti családból származó fiatal pár 1937-ben kötött házasságot. A menyasszony 17 esztendős volt. (dzm-museum.de)
A kezdőképen: Sváb család Óbányán (Altglashütten), elöl középen egy ifjú Pécsről (Fünfkirchen) (dzm-museum.de)
Forrás: Manherz Károly: A magyarországi németek, Press Publica, 1999
Kép: Salamon László: http://mitglied.multimania.de/Schlarbhofen/founding_de.htm; www.dzm-museum.de
-Király Csilla-
“Nem szekérrel jöttek” – a betelepítés emlékezete
Az első svábok bejövetele élénken él a budakeszi sváb szóbeli hagyományban. Időnként felelevenítik, kérdéseimre is, de maguk között is, például a farsangi báljukon, kisebb-nagyobb összejöveteleken. A történetet egymáshoz hasonló módon mesélik el, érezhetően tartalmilag is egységesült módon, a szövegformálás tekintetében is közel egységessé csiszoltan.
“Nem szekérrel jöttek, akik ide betelepültek annak idején. Úgy mondják, ulmerschachtellel. Ulmban beszálltak egy kis bárkaszerű valamibe. Ulmban ki is van állítva a Zentral múzeumban. Olyan, mint egy csónak, csak van egy teteje, mint egy háznak. Olyan bárkaféle. És azzal csorogtak le a Dunán, és különféle helyeken kiszálltak, ahol mondták, hogy kellenek emberek. Ezért vannak a Duna mentén túlnyomórészt a svábok. Óbuda is tiszta sváb volt régen. Budakeszi nincs olyan messze a Dunától.”
Az interjúkban a betelepítés ideje nem konkretizálódik (néha Mária Terézia neve azonban meg-megjelenik), elbeszéléseikből általában nem tudható, hogy a századokat is átlépő betelepülések közül melyik időszakra gondolnak. Úgy tűnik, egységessé, egyetlen idejűvé vált emlékezetükben a folyamat, ez lett “a betelepülés”. Az ilyen egybemosódás az oral history sajátsága. A történelemtudomány a következő változásokat ismeri.
A svábok akkor jöttek Budakeszire, amikor az teljesen elnéptelenedett. Ugyanis Budakeszi magyar lakossága Buda visszafoglalásakor elpusztult. Később több bevándorlási hullám során települt be. Az 1739-ben pusztító pestis 536 ember életét követelte a faluban, ezért a 18. század negyvenes éveiben újabb telepítéssel igyekeztek a munkaerőhiányt pótolni. A betelepülők a német nyelvterületnek különböző részeiről érkeztek. Nem sváb földről, mégis itt így nevezték el őket. Ennek a fiatalabb nemzedékből is többen tudatában vannak:
“A Magyarországra legelőször bekerült németeket sváboknak hívták, mert ők tényleg sváb földről érkeztek. Utána a következő generáció, aki jött, ők nem. Budakeszin is a svábok csak a nevükben svábok. Jöttek ide sváb földről is, de ők tovább mentek Ukrajnába, Beregdédára. Ott már magyaroknak hívták őket.”
Mivel a svábok egy teljesen elnéptelenedett faluba érkeztek, így ez a körülmény meghatározta a sváb és a magyar hagyományok viszonyát a kezdetekben. Ez azt jelenti, hogy a sváb hagyományok közül azok, amelyeket Németországból hoztak magukkal, folytatódhattak itt. Magyar hagyományok közvetlenül nem befolyásolhatták ezt. Nemcsak gazdaságilag, de kultúrájuk terén is az volt a kényszerszülte feladatuk, hogy “csináljanak valamit a semmiből”. Nincs arról adat, hogy a kettősközség akár egyetlen élő hagyományhulláma is részt vett volna az új német település kialakulásában.
Hírek
- Német nemzetiségi népdalkört szervezünk!2011-01-05 22:06:57
Jó hangú, német nyelven énekelni akaró dalkörtársakat keresünk!
- Sváb bál2010-11-30 20:22:52
2011. február 19-én sváb bált rendezünk a pátyi közösségi házban.
- Sváb advent2010-11-13 22:25:45
2010. November 28-án 18 órakor
a Landora Pizzériában Sváb Adventi
gyertyagyújtó est lesz.
- Kulturgala2010-11-07 16:41:30
Wudersch / Budaörs, am 13. November 2010 Samstag um 15 Uhr 2040 Budaörs, Hársfa Str. 6.